Az EdisonKids 2020-as őszi kihívása lezárult.

Ezen az oldalon az őszi kihívásban résztvevő partnereinket találod.

Az EdisonKids őszi kihívásának győztesei

A Dell Magyarország fődíját 2 csapat nyerte el. A Király Ászok, akik a tudomány mindennapi csodáit a bűvészet nyelvén szerettetnék meg a gyerekekkel, illetve a kolozsvári Joker Child csapata, akik a felfedezés örömét egy kártyajáték segítségével tennék játékos, közös tanulási élménnyé.

Király Ászok

Dörnyei Enikő(10), Molnár Benjámin(10),Pupp Zsigmond(12)

Joker Child

Kovács Nóra-Anna (15) és Ferencz Péter (16)

Erről szól az EdisonKids

Lehetőség, hogy több generáció, különböző szakmai tudással és háttérrel rendelkező ember fogjon össze, és mindenkit foglalkoztató problémákra közösen együttműködve adjon válaszokat.

Képzeljük el, mi történhet, ha az egész világot foglalkoztató kihívások megoldásában a gyerekek is csatlakoznak a gondolataikkal?! Neves szakemberek, nagy gondolkodók, elismert cégvezetők, kreatív egyetemisták kapcsolódhatnak gyerekekkel, együtt alkothatnak, ötletelhetnek és valósíthatnak meg projekteket, miközben tanulnak egymástól és valós párbeszéd alakul ki közöttük.

Erről szól az EdisonKids. Lehetőséget teremt és új kapukat nyit meg. A bátor, kreatív gyerekeket kihívások elé állítja, fiatal felnőttek segítik az ötleteik továbbfejlesztését, majd egy hozzáértő, felnőtt szakmai közösség értékeli és visszajelzésekkel támogatja a csapatokat. A legnagyobb potenciált magában hordozó ötleteket pedig megvalósítjuk.

A kihívás menete

1

Kiválasztás

A jelentkező csapatok előszűrése és kiválasztása, mentorokkal való összekapcsolása. A mentorok felkészítése.

2

Mentoráció

Egy 4 alkalmas (4 x 1,5 óra) online bootcamp az ötletek fejlesztésére, egyetemista és céges mentorok támogatásával.

3

Prezentáció

A csapatok bemutatják az ötleteikből formált koncepciójukat a zsűrinek, akik értékelik és díjazzák a gyerekek munkáit.

4

Megvalósítás

A zsűri által legmegvalósíthatóbbnak talált ötleteket létrehozzuk.

Zsűri

A zsűri az alábbi szempontok szerint fogja elbírálni a jelentkezési időszak alatt beérkező videóitokat:

Eredetiség
Újszerű-e a problémafelvetésetek és a javasolt megoldásotok?
Megalapozottság
Csapatként bizonyítottátok-e, hogy a probléma létezik, és az ötletetek valós megoldás lehetne?
Megvalósíthatóság
A javasolt megoldásotok megvalósítható-e a jelenlegi technológiai és társadalmi környezetben? A csapatban mennyire látszódik erre az elkötelezettség?
Csapatszellem
Mindannyiótok igazi csapatjátékos? Hogyan működtök csapatként: teljes-e az összhang, és mindenkinek van-e testhezálló szerepe?

A zsűri tagjai:

Barabási Albert-László

Fizikus, hálózatkutató

Balatoni József
Történelemtanár, író

Az élményalapú oktatás népszerűsítője

Bálint Viktor

nemzetközi terjeszkedési & termékfejlesztési vezető

Barta Nikolett

A projekt vezetője

Fehér Zsuzsanna

művészettörténész, marketing szakértő

Liptay Gabriella

marketing & kommunikációs igazgató

Dr. Simon Vilmos

laborvezető

Szigeti Fanni

ügyvezető

Tulipánt Zsófia

marketingvezető

Veres Rita

stratégiai vezető

Mentorok

Bodor Péter
Aegon Biztosító

vezérigazgató-helyettes

Czibere Zsolt
bp Hungary

employee experience and diversity advisor

Fertig Balázs
Mol Nyrt.

toborzási vezető

Lestár Tímea
ARM Hungary Kft.,

ügyvezető

Márton Katalin

Praktiker Magyarország

HR és CSR vezető

Major Gábor

Maker’s Red Box

ügyvezető

Nagy György

Sigma Technology

ügyvezető

Szűcs Judit

Coca-Cola Magyarország Kft.

vállalati kommunikáció és PR vezető

Nyereményfelajánlók

Dell Magyarország

A győztes csapat nyereményét a Dell Magyarország ajánlotta fel.

Sigma Technology

A második helyezett csapat tagjai egy-egy Raspberry Pi-t kapnak a Sigma Technology jóvoltából.

Online BIZ School and Languages

10 óra angol vagy német nyelv gyakorlás Homor Fatimával, az Online BIZ School and Languages alapítójával.

HVG Könyvek

Egyetemista mentoraink Szlafkai Éva: Élj kreatívan! című könyvét kapják ajándékba a HVG Könyveknek köszönhetően.

Szakmai partnerek

BARABÁSILAB
Ludwig Múzeum
Láthatatlan Egyetem

Kapcsolat

Kérdésetek van? Vegyétek fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlap kitöltésével.

Igyekszünk minél hamarabb válaszolni. 🙂

    Kijelentem, hogy az Adatkezelési Szabályzatot elolvastam, és az abban foglalt feltételeket elfogadom.